Vasárnap,hideg,délelőtt,rosszidő,Magyarország. De jó is erre ébredni! Ugyebár van azaz örökérvényű törvény hogy enni kell,inni muszáj. Fényes nappal nem kenyerem az ivás,azt meghagyom a kétdekás kevertekkel közlekedő jó munkásembereknek a piacon. Jó is a piac , jobb mint a parlamenti közvetítés és bár sokkal radikálisabb de használhatóbb törvényjavaslatok is születnek itt mint a Parlamantben. A Tisztelt Ház néha ülésezhetne a piacon! Na de szakadjunk el! Majd máskor. Most hajtsunk fel ételt!
Az ősember ilyenkor igazi nagy kalandra indult. Én is kalandra indulok hát,bár ez már modern kaland! Őserdő helyett panel dzsungel, tóparti állatitató helyett pedig a Nagy Kék Konténer! Igen, ott ahol a legkisebb is számít! Sajnos vasárnap nincs más nyitva.(Ahol lehet is kapni valamit). Messziről közeledve már előre tudom mi vár rám,de hát ez van. Előre! És akkor megláttam! Régi ismerős bár hónapok óta nem találkoztam az épülettel,de nem változott. Ugyan ott van lent a gödör aljában. Mint ha az űrből csapódott volna be maga körül egy krátert hagyva,amit a szorgos munkások két lapáttámasztás között kiöntöttek aszfalttal és pár liter festék segítségével fehér vonalakkal tagolták predestinálva ezzel sorsát: ez egy parkoló lesz! No de lépjünk be ebbe a „földi paradicsomba” .
Nyílik az ajtó, persze hogy megint átlósan zárva van! Miért jó ez? Ezt csak ők tudhatják. Belépek és máris jön az agyzsibbasztó audiovizuális áradat! Ez szépen le is fagyasztja az emberi agy processzorát és már nem is tudod miért is jöttél. Rutinosak ilyenkor a farzsebükből előveszik a bevásárló listát. A magamfajták pedig elkezdik céltalan bolyongásukat a sorok között. Kezdődik az igazi túlélő show! A játékosok széles rétegből érkeznek, mindenki annak a reményében hogy ma is okos döntést hozott! Már látom is őket leki szemeim előtt ahogy otthon az aktuális reklámújságok előtt számológép és bonyolult képletek segítségével kiválasztják hogy melyik terméket hol vegyék meg és kéjes kacajjal nevetnek föl ha valamit máshol olcsóbban találnak meg! Ha elkészül a lista önelégülten hátradőlnek a foteljeikben mondván: Hurrá! Megint én vagyok az okosabb! Kijátszottam a rendszert!
A hosszas áruházi bolyongás során érdekesebbnél érdekesebb termékek mellett vezet el az utunk. Áthaladunk a játékosztályon ami már nem is olyan izgalmas mint gyerekkoromban volt. A játékok teljesen sablonosak és fantáziátlanok. Igaz a mai gyerekeket nem kell félteni,mert elég hamar leköti ár őket a testiség utáni végtelen hajsza! Meg amúgy is már nem papás mamást játszanak a Barbie babákkal, hanem Kovi-féle gangbang forgatást, meg Playboy villásat.
Most pedig ugorjunk egyenesen a vásárlás utolsó aktusára: a rettenetes sorbaállásra! Hiába virít ott az ígérte egy 5mx5m-es táblán: Ha elötted 3-nál többen állnak új pénztár nyílik! Ja! Mese habbal! Éljen a valóság: elöttem legalább 15-en! Megállok a sorok mögött és mint a prédára váró farkas figyelem a területet! Hopp! Ott mozdul a legjobban a sor! Aztán persze még 2x váltok mert döntésem hibásnak bizonyul! Aztán eljön az idő! Már csak 1 mami van elöttem ekkor azonban hirtelen belém nyilal a felismerés! Úristen ez egy nyugdíjas teli kosárral! Uramatyám! Meneküljünk mert ő soha nem végez! De késő! Mögöttem állnak. Szóval várakozok. Körülöttem betölti a levegőt a végtelenszer ismétlődő csipogás hangja. Na végre kiürült a mami kosara, fizet és már én jövök. De nem! Mami pénztárcát elő,kinyit és na neee!! Az aprója szétgurul a földön. Segítek összeszedni hamarabb szabadulok. Persze nem köszöni meg. Igazi vérnyugdíjas! Én hála az égnek zökkenőmentesen lebonyolítom a fizetés tranzakcióját. Az áru és a készpénz gazdát cserél és végre szabadulok. Kifelé menet még odabökök egy csókolomot a még mindig szatyrait pakolászó maminak és kilépek a fotocellás ajtón. Vége van! Túléltem! Nem jövök be többet! ... Na jó lehet hogy mégis!
