Egy szép napon úgy döntöttem, hogy akkor átbattyogok Ázsiába. Beszóltam Ramónának hátha velem tart, ott is hagyott mindent csapot, papot, és velem tartott. Így már ketten mentünk előre a nagyszoba felé, ahol köztudottan lakótársaink, Arunas és Jovita laknak. Bezörögtünk és megkérdeztük, nem tartanak e vélünk. Ott is hagytak csapot, papot, vették a batyujukat és velünk tartottak. Így már négyen mentünk előre. Mindenek előtt viszont meglátogattuk Musztafa barátunkat, hogy ugyan mondja már el, hogyan és mivel érdemes arra menni. Több se kellett neki, otthagyta az irodáját és kabátját leakasztva vélünk tartott. Tudni kell, hogy Bayram van, tehát munkaszüneti nap egész héten. Így már öten haladtunk Ázsia felé. Kiderült, hogy a Boszporusz hídon nem lehet gyalogosan átkelni, mert nagyon odaszoktak az öngyilkosok és ezért lezárták. Szóval akkor marad a hajó. Meglepődtem, amikor kiderült, hogy a hajó ugyanannyiba kerül, mint a busz. Szépen felszálltunk a kompra és áthajóztunk a Boszporuszon, miközben gyönyörködtünk a pompás látnivalókban. Musztafa kiváló beszélgetőpartnernek bizonyult. Menet közben végig sztorizott erről, arról. Az Ázsiai oldal nem sokban különbözött az Európainál. Legalábbis a turisták számára fenntartott rész, valamint a tengerparti gazdag negyed, amerre utunk tartott. Egy nagyon faja kis ebédszünetet tartottunk, amikor is egy olyan „étteremben” ettünk, ahol kizárólag péksütiket és szendvicseket szolgálnak fel. Viszont nagyon olcsó és csinos kis hely volt. Én persze bureket ettem. Aki nem ismerné: leveles tésztával készül, van húsos, túrós, meg mindenféle, de ha egyszer megkóstolod sose bírod letenni. Olyan, mint a heroin. Ja ezt még nem is meséltem: itt is van burek, sőt azt mondják, hogy ők találták ki! Találtam egy nagyon menő helyet Taksimban, aki burekfüggő, az biztos megőrülne érte: a neve Bürek Center. Burek minden mennyiségben és fajtában. Tutijó! Szóval visszatérve Ázsiára, ettünk egy jót, ittunk mellé fejenként fél liter limonádét, majd gurultunk tovább a tengerpert felé. Ám még előtte meg kellett állnunk egy cukrászdánál, ami nagyon fontos minden tekintetben. Ugyanis az Isztambuli polgármester tulajdona, akinek a családja már nagyon rég óta benne van az édességbizniszben. Olyan finom waffle-t ettünk. Most nem jut eszembe, hogyan van magyarul… olyan, mint a gofri, csak nagyobb. Lehet, hogy „nagy gofri”? Annyi mindent kértél bele, amennyi csak jól esett, fix árért. Hát megpakoltattam mindenféle krémmel, meg gyümölccsel. Ennél finomabbat nem nagyon ettem életemben. Tényleg nagyon jó volt! Leközlök egy fényképet a választékról! Lásd alul! Kellemeset beszélgettünk, aztán lesétáltunk a tengerpartra és megnéztük a Herceg szigeteket. Végül hazahajózunk és alternatív útvonalakon keresztül, hazabattyogtunk. Egy egész napba tellett a kaland, de tanulságos nap volt az biztos.