Hát most itt lakunk Taksimban. Jó hely. A belváros. Teljesen más világ, mint a külvárosi lakótelep, ahol eddig tengettük napjainkat. Ott semmit nem lehetett csinálni, itt annál inkább. Először is nagyon jó környezetben vagyunk. Az utcánkban van a vatikáni nagykövetség, a sarkon a jamaikai… Fél utca a főútvonal, amely egy kellemes környezetbe repít minket. Egyből itt van a hadtörténeti múzeum, ahová még nem látogattam el, de jövő héten mindenképen megteszem. Aztán ezen az úton van az összes utazási társaság és légitársaság irodája. El akarok majd látogatni Rodostóba, legalább tudok hol érdeklődni. Azt már megtudtam Musztafától ( a főbérlőnktől), hogy Tekirdag, ahogy ők nevezik, nagy Rakifőzdéjéről híres, szóval annyira nem lehet rossz hely. Nemtudom, hogy meséltem e már a Rakiról. Ez a nemzeti ital. Atatürk nagy szenvedélye volt. Gyakorlatilag ánizspálinka és teljesen olyan, mint a görög megfelelője, az Ouzo. Na szóval itt van Taksimban a repülőtéri busz megállója, az összes nagy szálloda, a Hiltontól kezdve a Ritzen át egészen a Continentalig. Nagyon kényelmes, hogy minden baromi közel van. Csak a suli lett messze, de leszarom. Úgysem voltunk még egy percet sem iskolában, mióta itt vagyunk. Itt van Taksimban az legtöbb keresztény templom is, ami Isztambulban van, és itt él a legnagyobb keresztény közösség is. Itt van tíz percre Isztambul sétálóutcája. Jó széles, a közepén villamos jár, baromi nagy a tömeg és mindenféle bolttal van tele. Annyi mindent lehet kapni, hogy csak na. A lányok nagyon élveznék ( Van egy csomó táska is Anitám)! Annyi marhaság is van. Viszont találtam egy nagyon jó könyvesboltot. Több emeletes, mint a legtöbb bolt ebben az utcában, de az egyik szinten csak angol könyvek vannak. Nagyon jók! Még olyanok is, amelyekre otthon vadászhatsz évekig, meg olyanok, amiket nálunk még ki sem adtak. Aztán nagyon jók még a sétálóutcából elágazó kis mellékutcákban található kis teázók. Az utcán lehet ücsörögni kis székeken, vagy párnákon, teázni, vízipipázni és sakkozni. Jó móka. Bármikot leugorhatok egy teára meg egy sakkjátszmára egy enyhén beszívott külföldivel. Mindig csomó hippi turista dekkol ezeken a helyeken és naphosszat Teáznak, meg sakkoznak.
Akkor további érdekességek: találtam egy ilyen kis mellékutcát, ami tele volt ilyen kirakodós turkálókkal. Besétáltam az utcába. Hát tényleg minden volt, ami csak a ruha fogalmát kimeríti. Megyek, megyek előre és azt veszem észre, hogy az utca megszűnt utca lenni és egy bazi nagy turkáló közepén állok. Az utca egyszer csak bolttá változott. De ugyanúgy utcakövek meg, minden, csak az ott már egy bolt. Ezt igazából nem is lehet elmondani. Nagyon fura kis képződmény. Majd csinálok az átalakulásról képeket, hátha akkor megértitek, miről beszélek.
A török fagyi ismét egy furcsa dolog. Gondoltam eszek egyet, megkóstolom már milyen a fagyijuk. Hát a fagyi nagyon jó volt, de a hozzá kapott mutatvány még jobb. A fagyis csávó, aki egy hosszú kanállal szedi ki a fagyit, folyamatosan szopatja a vevőt, nagyon trükkös kis mutatványokkal. Mindig úgy csinál, mintha oda akarná adni a fagyit, aztán, mintha leejtené, de mindig a kezében van. Aztán oda is adja és már a kezedben tartod a fagyidat, amikor észreveszed, hogy már megint nála van. Elképesztő. Mondjuk azt hozzá kell tennem, hogy a fagyi kicsit olyan állagú, mint a nyers tészta. Ki tudja venni az egész bödön fagyit a kanalával. Olyan, mint egy nagy gyúrós tészta. Érdekes. Szóval ragad is és hipp hopp kiragadja a kezedből, ha nem figyelsz. Jófejek.
Három a magyar igazság. Láttam egy bazi nagy plakátot a sétálóutcában, amin egy bácsi van. Aztán a következő sarkon látom, hogy ez a bácsi egy üvegkalitkában áll és meredten néz maga elé. Hatalmas tömeg vette körül. És mindenki csak nézte, meg bohóckodott előtte. Mikor közelebb kerültem és néztem már egy ideje, akkor vettem észre, hogy ez egy viaszbábú. Nem tudtam hova tenni a dolgot, megkérdeztem hát egy értelmes tekintetű urat, hogy mi ez az egész. A sztori a következő. Ez a bácsi, akiről a viaszbábút mintázták már nagyon rég óta szerves része és fő nevezetessége ennek a sétálóutcának, mint utcai mutatványos. A mutatványa nem feltétlenül tűnik nehéznek, pedig állítom, hogy nehéz lehetett. Az volt a lényeg, hogy csak állt egyhelyben egész nap és mozdulatlanul meredt maga elé. Pont, mint a viaszszobor. Az emberek meg bohóckodtak neki, de ő mégsem nevetett soha, pedig állítólag jó kedélyű vicces ember volt. Szóval nemrég halt meg és erre állították neki ezt a viaszszobrot, ami most azt teszi, amit ő is tett évtizedekig. Mered maga elé, az emberek meg bohóckodnak előtte. Érdekes.
Taksim mellett van Isztambul divatközpontja is. Az utcákon marha nagy tűsarkú cipellők állnak és mindenütt Gucci, Armani, meg mittudomén milyen boltok vannak. Bementünk egy ottani bevásárlóközpont vécéjébe, hát mondhatom puccos. Tévék a piszoárok felett, meg minden. Olyan volt a klotyó, hogy simán beköltöznék lakni.
