A kajálásról már esett szó, de nézzünk csak utána egy kicsit a dolgoknak! Jelenleg tart ugye a Ramadan, aminek a kajálásra eső része fog minket jelen esetben érdekelni. Szóval elméletileg napfelkeltétől naplementéig nem szabadna a szánkba venni semmit. Beletartozik a cigaretta, rágó és bélyegnyalás is. Az igazán hardcore hívők be is tartják ezt, azonban Isztambulra nem jellemző, hogy hardcore muszlinokkal lenne tele. Szóval simán lehet kajálni napközben is, bár azért a törökök még nagyjából betartják ezt a dolgot, azért esznek, de inkább otthon, vagy csak sunyiban benyomnak egy kebabot a sarkon. Dumáltam a fiatalokkal, ők azt mondták, hogy ha van éppen bennük elhatározás, akkor egy két napot végigcsinálnak, de amúgy simán nyomatják a kaját az arcukba. Az egyetemen például tele volt a kantin majszoló törökökkel.
Úgy esett, hogy meghívtak minket is egy lakomára. Az egyetem tanárai és munkatársai, valamint mi Erasmusos diákok külön buszokkal indultunk, hogy kajáljunk egy nagyot. Egy bazi nagy díszes fogadóteremben lett megrendezve ez az esemény. Előkelőség, pompa és vallás itatta át a levegőt. A bejáratnál a rektor üdvözölt mindenkit erős kézszorítással, majd rögtön körülugráltak a pincérek. Gyönyörűen megterített asztaloknál nyálcsorgatva vártuk a jelet, miszerint kezdődhet a móka. Na itt teszek egy kis kitérőt!
Úgy működik a dolog, hogy a napfelkeltét, amitől kezdve tilos étkezni, valamint a naplementét, amitől kezdve újból megengedett, hangos ima jelzi, ami a számos dzsámi kimagasló tornyain elhelyezett hangszórókból szól. Ám, mivel az ima után már nem lehet étkezni, még az előtt egy órával, hangos dobszóval verik fel az embereket, hogy ébredjenek, mert már csak egy órájuk van zabálni. Hát ezen kicsit meglepődtem én is. A reggeli ima kábé reggel ötkor van, viszont négykor minden utcában végigsétál egy tag bazi nagy dobokkal és egy furcsa ütemet verve, felébreszt mindenkit. Érdekes jelenség.
Akkor ugorjunk vissza a vacsorához. Elkezdődött az ima, mi pedig neki is estünk a kajának. Ám ez nem egyszerű vacsora volt, hanem inkább zabálás, lakoma. Elsőnek leves. Eddig bárhol ettem leves itt Isztambulban, mindenütt ugyanazt a tojáskrémes valamit adták. Viszont az tagadhatatlan, hogy finom. Utána kaptunk egy hidegtálat magunk elé. Sajtok, túró, kefir, olívabogyók, lekvár, különféle jóízű, ám meghatározhatatlan krémek elegye volt. Aztán jött még két főétel húsokkal, rengeteg pároltzöldséggel és salátával. Legfőképp bárányt esznek és csirkét. Végül kaptunk süteményt és gyümölcsöt, majd pedig kávét és teát. A sütemények nagyon finomak, viszont marha édesek. A kedvencem a talán legismertebb sütijük, a baklava. Darált pisztácia leveles tésztába csomagolva rengeteg mézzel. Nálunk is lehet kapni, de itt sokkal finomabb. A teát fura pici hosszúkás poharakból isszák a kávéjuk pedig nagyon erős és nagyon finom. A vacsi alatt volt tradicionális török népzene, valamint egy dagi öreg énekes, aki a New York, New Yorktól kezdve az If I were a rich manen keresztül a török slágerekig mindent elénekelt, miközben a vendégek tapsikolva fegyelmezték magukat, hogy ne perdüljenek táncra… Végül nem sikerült nekik és táncoltak is. Jó törökök.
Na szóval enni mindenképp érdemes itt a törököknél. Nagyon finom minden és jó a kiszolgálás is, azt leszámítva, hogy néha megpróbálják átbaszni az embert. Ha látják, hogy turista vagy, akkor hajlamosak többet kérni, mint amennyi valójában az ára a cuccnak. Majmok. Engem nem verhetnek át!
