Púp Fiksön

Mondjuk nem jöttünk rá, hogy ki ez...

Gondolom, már mindenki tűkön ül, hogy hallhassa a legújabb történéseket. Ugye? Végülis az a helyzet errefelé, hogy még  mindig itt lakunk, ebben a furcsa szállóban. Négyen, mi ketten magyarok Ramónával és a litván pár; Arunas és Jovilla, akik nagyon rendesek és jófejek is. Épp most jöttek meg a bevásárlásból és hoztak nekem egy doboz sört. Ez az első, amit itt iszok a törököknél. Az a neve, hogy Efes és nem valami jó, de legalább hideg. Csudás. A suli még mindig nem kezdődött el, mert nem készültek még el az órarandeink, satöbbi… Jövő héten pedig szünet lesz, mert a ramadan utolsó hete mindig az. A cukor ünnepe is ez lesz, állítólag ilyenkor sütizabálós napok köszöntenek be itt.  Akkor megint ráállunk a baklava nevezetű süteményre.

Az elmúlt napokban voltunk várost nézni. Hát a közlekedés mókás, de majd megszokjuk. Jó messze vagyunk a belvárostól, de kábé egy óra alatt be lehet érni. Van hév, vagy metróbusz. A metóbusz mókás találmány ám. Az a lényege, hogy itt Isztambulban marha sok az autópálya, még a városban is. Van M0 és még több is. Na a metróbusz meg úgy néz ki, hogy két oldalon megy a két általában négysávos pálya, tehát összesen nyolc sáv, és ezek között van még egy-egy sáv elkerítve. Ott, ahol nálunk egy betonfal van az M0-on, vagy sövény az M7-en, itt két sáv halad. Na ezeken csak a metróbusz közlekedhet oda-vissza. Jó sok jármű van a forgalomba állítva, de még így is tele van mindig. Mondjuk jó, mert körbe lehet vele menni a városon. Amúgy utálok ezeken a közlekedési eszközökön nézelődni, mert mindig elbassza a hangulatomat. Semmi mást nem látsz, csak mocskot, trágyás lakótelepet, építkezéseket szeméttel, csövestanyákat, meg hasonló szívmelengető kellemes látványt. A belváros egyébként nagyon szép és hangulatos. Bár a legnagyobb látnivalók általában a bazi nagy mecsetek. Voltunk a Hagia Sophiaban, ami ugyancsak egy mecset és ez a legrégebbi a városban. Valamint meglátogattuk a vele szomszédos Kés mecsetet is, ami a legnagyobb. Én a Kék mecsetet csak az Ezer Láb Templomának hívom (Temple of the Thousand Feets). A mecsetekbe ugye csak fedett vállakkal és mezítláb szabad bemenni. Hehe, kezditek érteni miért az elnevezés ugye? Legalább már értelmet kapott az a szokás, hogy mielőtt belépnek a helyiek a mecsetbe, az ezek előtt elhelyezett kutaknál lábat mosnak. Az Ezer Láb Templomába ugyanis szinte csak turisták járnak, akik nem ismerik ezt a jól kitalált és hasznos tradíciót, viszont a cipőlevételt, kénytelenek betartani. Na nem köntörfalazok, úgyis mindenki rájött már mi a pálya odabent: kibaszott büdös lábszag! Már bocsánat a kifejezésért. Pedig jó nagy beltere van, amit kitölthet a szag, csak hát a lábszag gázok biztos lefelé szállnak.

Nagyokat sétáltunk a városban, ismerkedtünk a helyi szokásokkal, zabáltuk a kebabot, ilyenek… Mókás kis dolgokat vettem észre, például, hogy rengeteg a kóbor kutya, de viszont a kóborlás helyett állandóan alszanak. El is kezdtem gyűjteni őket. Az alvó kutyák gyűjteménye így jött létre. Közzé is teszem nektek!  Hehehe. Aztán találkoztunk Garfielddal, aki egy taxis macskája volt. Jót dumáltunk vele kézzellábbal. Mindig vele utazik a taxiban. Jó fej kis macska volt.

és Garfield

Ja, mint kiderült, már jártam Ázsiában, csak nem tudtam róla. Ugyanis Isztambulban két repülőtér van, az egyik Európában, a másik Ázsiában. Szóval mikor megérkeztünk Ázsiában szálltunk le, csak az éjszaka közepén ez nem tűnt fel nekem… De azért még át fogok sétálni a Boszporusz hídon ünnepélyesen. Háháháá!

A Kép hátterében Ázsia látható, az előtérben D Kapitány. Tervezem, hogy oda is ellátogatok hamarosan. Erről részletes beszámolót kaptok. Meg másról is, csak kicsit ellustultam a nagy semittevésben.

A kajálásról már esett szó, de nézzünk csak utána egy kicsit a dolgoknak! Jelenleg tart ugye a Ramadan, aminek a kajálásra eső része fog minket jelen esetben érdekelni. Szóval elméletileg napfelkeltétől naplementéig nem szabadna a szánkba venni semmit. Beletartozik a cigaretta, rágó és bélyegnyalás is. Az igazán hardcore hívők be is tartják ezt, azonban Isztambulra nem jellemző, hogy hardcore muszlinokkal lenne tele. Szóval simán lehet kajálni napközben is, bár azért a törökök még nagyjából betartják ezt a dolgot, azért esznek, de inkább otthon, vagy csak sunyiban benyomnak egy kebabot a sarkon. Dumáltam a fiatalokkal, ők azt mondták, hogy ha van éppen bennük elhatározás, akkor egy két napot végigcsinálnak, de amúgy simán nyomatják a kaját az arcukba. Az egyetemen például tele volt a kantin majszoló törökökkel.

Úgy esett, hogy meghívtak minket is egy lakomára. Az egyetem tanárai és munkatársai, valamint mi Erasmusos diákok külön buszokkal indultunk, hogy kajáljunk egy nagyot. Egy bazi nagy díszes fogadóteremben lett megrendezve ez az esemény. Előkelőség, pompa és vallás itatta át a levegőt. A bejáratnál a rektor üdvözölt mindenkit erős kézszorítással, majd rögtön körülugráltak a pincérek. Gyönyörűen megterített asztaloknál nyálcsorgatva vártuk a jelet, miszerint kezdődhet a móka. Na itt teszek egy kis kitérőt!

Úgy működik a dolog, hogy a napfelkeltét, amitől kezdve tilos étkezni, valamint a naplementét, amitől kezdve újból megengedett, hangos ima jelzi, ami a számos dzsámi kimagasló tornyain elhelyezett hangszórókból szól. Ám, mivel az ima után már nem lehet étkezni, még az előtt egy órával, hangos dobszóval verik fel az embereket, hogy ébredjenek, mert már csak egy órájuk van zabálni. Hát ezen kicsit meglepődtem én is. A reggeli ima kábé reggel ötkor van, viszont négykor minden utcában végigsétál egy tag bazi nagy dobokkal és egy furcsa ütemet verve, felébreszt mindenkit. Érdekes jelenség.

Akkor ugorjunk vissza a vacsorához. Elkezdődött az ima, mi pedig neki is estünk a kajának. Ám ez nem egyszerű vacsora volt, hanem inkább zabálás, lakoma. Elsőnek leves. Eddig bárhol ettem leves itt Isztambulban, mindenütt ugyanazt a tojáskrémes valamit adták. Viszont az tagadhatatlan, hogy finom. Utána kaptunk egy hidegtálat magunk elé. Sajtok, túró, kefir, olívabogyók, lekvár, különféle jóízű, ám meghatározhatatlan krémek elegye volt. Aztán jött még két főétel húsokkal, rengeteg pároltzöldséggel és salátával. Legfőképp bárányt esznek és csirkét. Végül kaptunk süteményt és gyümölcsöt, majd pedig kávét és teát. A sütemények nagyon finomak, viszont marha édesek. A kedvencem a talán legismertebb sütijük, a baklava. Darált pisztácia leveles tésztába csomagolva rengeteg mézzel. Nálunk is lehet kapni, de itt sokkal finomabb. A teát fura pici hosszúkás poharakból isszák a kávéjuk pedig nagyon erős és nagyon finom. A vacsi alatt volt tradicionális török népzene, valamint egy dagi öreg énekes, aki a New York, New Yorktól kezdve az If I were a rich manen keresztül a török slágerekig mindent elénekelt, miközben a vendégek tapsikolva fegyelmezték magukat, hogy ne perdüljenek táncra… Végül nem sikerült nekik és táncoltak is. Jó törökök.

Na szóval enni mindenképp érdemes itt a törököknél. Nagyon finom minden és jó a kiszolgálás is, azt leszámítva, hogy néha megpróbálják átbaszni az embert. Ha látják, hogy turista vagy, akkor hajlamosak többet kérni, mint amennyi valójában az ára a cuccnak. Majmok. Engem nem verhetnek át! 

Nézd má'! Há' ez hungarikum! Csak nem Csiccsolíná csöcsit nyálják itt a képen? Éljen Csiccsolíná! Eljutott Törökországba!

Eljött az ideje, hogy új fedél után nézzünk. A jelenlegi szállásunk igen drága és naponta kell fizetni érte. Plusz még kényelmetlen is kissé, bár biztos van ennél szarabb is.

Nézzük először a kollégiumi lehetőségeket, amiket elég hamar kilőttünk a lehetőségek sorából. Az okok egyszerűek és ésszerűek. Egy kollégiumi férőhely ára ugyanis 250 euró. Durván 60 ezer forint. Jó mi? Még nem jöttem rá mi benne a ráció, ugyanis jelenleg úgy értelmezem a kollégium fogalmát, hogy diákoknak van fenntartva, akiknek még nem nagyon van keresetük, ezért pont az a lényeg benne, hogy jó olcsó legyen, hogy ők is meg tudják fizetni. Hát ez itt nem így van. Plusz messze van a sulitól és még gázabb környéken, mint ahol most lakunk. Mondjuk így, hogy már egy ideje itt lakunk, egészen meg vagyok barátkozva a mostani helyünkkel. A sarki kebabos előre köszön és a portás is tudja a szobaszámomat. Rájöttem, hogy nem rossz környék ez, csak kissé bizarr a kinézete. Csokító, ronda és finom. Na de visszatérve a koleszhoz, éppen elég az a számláján, hogy messze van és drága. Na meg hárman laknánk egy szobában és zuhanytálca sincs amiben mosdathatnám elkényeztetett nyugati valagamat, szóval nem költözünk.

Akkor legyen albérlet! Hurrá mindenki örül! Fizethetünk egy zsák pénzt! Keressünk kiadó lakást és költözzünk is befele! Csakhogy ez nem így megy errefele! Isztambulban úgy néz ki baromi drágák az ingatlanok bérleti árai még a külvárosokban is. Ezt nem csak a hirdetésekből és saját tapasztalatainkból szűrtük le, hanem kontaktkurváink is alátámasztották. Szomorú. De azért jóval olcsóbban találtunk, mint amennyi az albi lenne. És még jobb is, közelebb van, saját szoba, konyha, minden. Úgyhogy kiválasztottunk egyet és már tökre örülünk, amikor kiderül, hogy lófaszt adnak ki nekünk nem albérletet. Mivel senki nem hajlandó mindössze négy hónapra kiadni albérletet. Ezzel a kívánságunkkal mindenütt falakba ütközünk, de hát nem akarunk több hónapot fizetni, mint amennyit itt leszünk. Végül mikor már úgy néz ki, hogy a kontaktlányok sem járnak sikerrel, jön a hír, hogy az egyik egyetemi tanár kiadná nekünk a lakását. Meg is nézzük azon nyomban. Közel van a sulihoz, eléggé jó környéken, nagyon szép a lakás, tágas, saját szoba, gyönyörű wc, zuhanykabin, mosógép, ami csak kell. 220 euró + rezsi = 250 euró! Wow!!! Ugyanott vagyunk, mint ha a koliba mentünk volna. De jobbak a körülmények! Hát egyelőre itt tartunk. Úgy néz ki, hogy elfogadjuk az ajánlatot, mert eddig bárkivel beszéltünk drágább helyen lakott... De, hogy mit hoz a jövő azt még Yoda sem tudja megmondani. Tutta la frutt!

Vasárnap,hideg,délelőtt,rosszidő,Magyarország. De jó is erre ébredni! Ugyebár van azaz örökérvényű törvény hogy enni kell,inni muszáj. Fényes nappal nem kenyerem az ivás,azt meghagyom a kétdekás kevertekkel közlekedő jó munkásembereknek a piacon. Jó is a piac , jobb mint a parlamenti közvetítés és bár sokkal radikálisabb de használhatóbb törvényjavaslatok is születnek itt mint a Parlamantben. A Tisztelt Ház néha ülésezhetne a piacon! Na de szakadjunk el! Majd máskor. Most hajtsunk fel ételt!

Az ősember ilyenkor igazi nagy kalandra indult. Én is kalandra indulok hát,bár ez már modern kaland! Őserdő helyett panel dzsungel, tóparti állatitató helyett pedig a Nagy Kék Konténer! Igen, ott ahol a legkisebb is számít! Sajnos vasárnap nincs más nyitva.(Ahol lehet is kapni valamit). Messziről közeledve már előre tudom mi vár rám,de hát ez van. Előre! És akkor megláttam! Régi ismerős bár hónapok óta nem találkoztam az épülettel,de nem változott. Ugyan ott van lent a gödör aljában. Mint ha az űrből csapódott volna be maga körül egy krátert hagyva,amit a szorgos munkások két lapáttámasztás között kiöntöttek aszfalttal és pár liter festék segítségével fehér vonalakkal tagolták predestinálva ezzel sorsát: ez egy parkoló lesz! No de lépjünk be ebbe a „földi paradicsomba” .

Nyílik az ajtó, persze hogy megint átlósan zárva van! Miért jó ez? Ezt csak ők tudhatják. Belépek és máris jön az agyzsibbasztó audiovizuális áradat! Ez szépen le is fagyasztja az emberi agy processzorát és már nem is tudod miért is jöttél. Rutinosak ilyenkor a farzsebükből előveszik a bevásárló listát. A magamfajták pedig elkezdik céltalan bolyongásukat a sorok között. Kezdődik az igazi túlélő show! A játékosok széles rétegből érkeznek, mindenki annak a reményében hogy ma is okos döntést hozott! Már látom is őket leki szemeim előtt ahogy otthon az aktuális reklámújságok előtt számológép és bonyolult képletek segítségével kiválasztják hogy melyik terméket hol vegyék meg és kéjes kacajjal nevetnek föl ha valamit máshol olcsóbban találnak meg! Ha elkészül a lista önelégülten hátradőlnek a foteljeikben mondván: Hurrá! Megint én vagyok az okosabb! Kijátszottam a rendszert!

A hosszas áruházi bolyongás során érdekesebbnél érdekesebb  termékek mellett vezet el az utunk. Áthaladunk a játékosztályon ami már nem is olyan izgalmas mint gyerekkoromban volt. A játékok teljesen sablonosak és fantáziátlanok. Igaz a mai gyerekeket nem kell félteni,mert elég hamar leköti ár őket a testiség utáni végtelen hajsza! Meg amúgy is már nem papás mamást játszanak a Barbie babákkal, hanem Kovi-féle gangbang forgatást, meg Playboy villásat.

Most pedig ugorjunk egyenesen a vásárlás utolsó aktusára: a rettenetes sorbaállásra! Hiába virít ott az ígérte egy 5mx5m-es táblán: Ha elötted 3-nál többen állnak új pénztár nyílik! Ja! Mese habbal! Éljen a valóság: elöttem legalább 15-en!  Megállok a sorok mögött és mint a prédára  váró farkas figyelem a területet! Hopp! Ott mozdul a legjobban a sor! Aztán persze még 2x váltok mert döntésem hibásnak bizonyul! Aztán eljön az idő! Már csak 1 mami van elöttem ekkor azonban hirtelen belém nyilal a felismerés! Úristen ez egy nyugdíjas teli kosárral! Uramatyám! Meneküljünk mert ő soha nem végez! De késő! Mögöttem állnak. Szóval várakozok. Körülöttem betölti a levegőt a végtelenszer ismétlődő csipogás hangja. Na végre kiürült a mami kosara, fizet és már én jövök. De nem! Mami pénztárcát elő,kinyit és na neee!! Az aprója szétgurul a földön. Segítek összeszedni hamarabb szabadulok. Persze nem köszöni meg. Igazi vérnyugdíjas! Én hála az égnek zökkenőmentesen lebonyolítom a fizetés tranzakcióját. Az áru és a készpénz gazdát cserél és végre szabadulok. Kifelé menet még odabökök egy csókolomot a még mindig szatyrait pakolászó maminak és kilépek a fotocellás ajtón. Vége van! Túléltem! Nem jövök be többet!  ... Na jó lehet hogy mégis!

Na lepergett ez a nap is. Azon kívül, hogy lett egy szobatársam és már négyen vagyunk egy cipőben, nem történt semmi. Szóval jött egy litván pár, akik közül a fiú lakik velem, mert nem engedélyezték nekik, hogy egy szobában aludjanak. Teljes erőbedobással albérletet keresünk. Úgy volt, hogy lesz egy, de aztán mégsem. Eléggé problémás úgy albérletet keresni, hogy kézzel lábbal értetjük meg egymást. mármint mi négyen a törökökkel szemben, akik a törökön kívül semmit nem beszélnek. Ám az első számú kontaktkurva megígérte, hogy eljön holnap délelőtt és segít nekünk lakást keresni. Hát kíváncsi leszek... A litvánok egyébként tök jó fejek és jól beszélnek angolul, elég sokat dumáltunk. Együtt ebédeltünk, meg mittudomén. Holnap nagy nap lesz. Az albérlet keresés után délután egyre megyünk suliba, ahol találkozunk a tanárainkkal, este meg megyünk együtt vacsizni az összes Erasmusos diákkal. Négyünkön kívül még van három, akikkel nem találkoztunk. Izgi lesz!!!

Akkor jöhet a társadalomkritika. Vagyis inkább apró megfigyelések a török élettérről és fura szokásokról.

Például az van, hogy nincsenek kukák az utcán. Sehol. De még a nagy lakóházaknak sincsen kukája. Az emberek lehordják a szemetet az utcára, jobb esetben zacskókba csomagolva és otthagyják. A járókelők meg előszeretettel rúgják fel őket és esnek kelnek tőlük. A szemét további sorsa is kifejezetten érdekes. Ahol nagyobb kupac szemét gyűlik össze azt otthagyják tovább tornyosodni. Ebben ugyan nem értem mi a logika, de biztos van értelme. A kisebb kupacokat fiatal tinédzser srácok gyűjtik össze oly módon, hogy húznak maguk után egy nagy kerekes kocsit, amin van egy hatalmas vászon zsák és abba dobálják a matériát. Guszta meló. Szóval van, hogy két egyébként egész normálisan kinéző lakóház között hatalmas hulladékkupac növekszik. Bizarr dolgaik vannak ezeknek a törököknek az tuti. Mondhatnám azt is, hogy abnormális a mi értékrendszerünkhöz képest. Például megbotránkoznak, ha nyilvánosan megcsókolsz egy lányt. A litván párt még figyelmeztették is, hogy ne adjon puszit a barátnőjének. Mondjuk én láttam törököket is csókolózni, de ez most lényegtelen. Viszont ha eldobod a szemetedet azt simán elnézik. legalábbis itt a gettóban ahol most nyomatjuk. Sőt ők is szemetelnek szemrebbenés nélkül. Szóval nőt nem illik közterületen ölelgetni, fiút annál inkább. Itt úgy látszik, hogy az a divat, hogy a férfiak (fiatalok, öregek egyaránt) kart karba öltve, vagy egymás derekát átkarolva, esetleg kézenfogva sétálgatnak az utcán. Nem hiszem, hogy ennyi identitását felvállaló török homoszexuális lenne, ez inkább csak valami számunkra bizarr beidegződés lehet náluk. Ha már nőket nem ölelgetnek, akkor ölelgetik egymást. Ennyi.

Az utolsó apró érdekesség mára, hogy minden második sarkon férfi fodrász van. Én női fodrászt még nem is láttam sehol. A férfi fodrászatok viszont mindig tele vannak. És férfiak vágják férfiak haját. Amúgy a fiatalok szinte mind metroszexuálisak. Mindegyik arany színű melegítőben, lezselézett hajjal kolbászol a különböző üzletek között. Na jó biztos nem mindegyik, de marha sok. Na ez is ennyi! Éljen Musztafa Kemál Atatürk!

Az élet 3 igazsága:

1. Nem tudod elérni az összes fogadat a nyelveddel!

2. Az összes idióta kipróbálja miután

elolvasta az elsőt.

3. Vigyorogsz, mert idióta

vagy! :D

Ennyi kérem! Én elkezdtem matatni azonnal a számban. Tudom hogy te is! Na ne mondd hogy nem!

Minden alkalommal egy újabb kocka őrület a Púp Fiksön Dö Múvi ból. Éld át az izgalmakat!

Két párhuzamos világ. A vadkelet és az észak balkán magyar reality show és ezen belül is Pécs a gázrobbanások őshazája.

És mi jutott ebből nekem?

Száguldás,pia,nők… jah egy 17 éves Ford és hónapok óta csak  a zsebzsötem. A pia legalább hat. Ebből indulok ki én. Ez az alap és az építmény amit erre felépítek bár nem lesz túlságosan stabil,de legalább ronda lesz! Remélem!

Két jó barát és köztük több száz kilométer. Nemtudom pontosan mennyi de  ha érdekel a Google a barátod! (Most komolyan megnézed?)

Lássuk mi lesz ebből!

Jah és nem ígérem hogy nem lesz beteges! Mert az lesz!

Ha ezt 2Pac látná! Tökre nem érdekelné…

Mint az gondolom már tudjátok, a Púp Fiksön azért jött létre, hogy bemutassa a pécsi egyetemisták mindennapjait. Ez eddig rendben is volt. Készült egy gusztustalan képregény Robi nemi vágyairól egy unalmas előadás során, majd meg is szűnt mindenféle frissítés az oldalon. Egészen mostanáig. Mivel most hála a Púp Fiksönnek ismét érdemes lesz látogatni minket. A Púp Fiksön ugyanis megújult erővel támadja az agyatokat, bármennyire is nem vettétek észre. Akciónk lényege a következő: A Púp Fiksön szerkesztősége két pártra oszlik, míg Robi hadnagy otthon tartja a keletnyugati frontot szeretett Pécsünk egyetemén, addig D Kapitány kiküldetésen van. Méghozzá Törökországban. Az Erasmus ösztöndíj rejtelemeit kutatva feltérképezi a keleti világot, míg Robi otthon küzd a nihillel, ami bizony támad keményen. Tapasztalataikat és élményeiket pedig itt üköztetik egymással, ezen a szellemi küzdőtéren. Itt hasonlíthatjátok össze a kelet és a nyugat vadregényes gondolatmasszáit. A Púp Fiksön feltámadt! Fröcsögjenek a mondatok! Kenjétek magatokra torz elménk szüleményét! Tapicskoljatok ideáink csökött valóságában! Legyetek mohók és telhetetlenek! Kezdődjék a móka!!!